Baptist TOP1000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Evangéliumi Hírnök, 2003. május-  több részletben közölve: Udvarnoki Béla, Hiszek Uram, Magyar Baptista Irodalmi Kiadó, 1977. (Isten családja. A Róma 8 elemzése, folytatásokban) ...
 
ISTEN CSALÁDJA
Dr. Udvarnoki Béla
 
A társadalmi tudományok művelői, vezető egyének, pszichológusok, munkásokkal foglalkozók jól ismerik azt a szociológiai jelenséget, hogy a legtöbb munkás azért válik meg munkahelyétől, vagy azért kénytelen feladni jól jövedelmező foglalkozását, mivel nem tud együtt dolgozni munkatársaival. Az állását feladó, vagy a munkából elbocsátott alkalmazott ügyes, megbízható munkás - de összeférhetetlen, nem bír "kijönni" társaival.
      Prédikátorok megválnak a gyülekezettől, nem azért, mivel nem hűségesek, vagy rossz igehirdetők, vagy nem szorgalmas lelki munkások, hanem azért mert megromlik a viszony köztük és a gyülekezet, vagy a gyülekezet egy része között. Jó a prédikátor, tehetséges, megértő és szorgalmas a gyülekezet is. De a régen használatban levő mondás: "Ezekkel nem lehet együtt dolgozni", világot vet az igazi helyzetre. Az egyik lelki munkás eltávozik. Jön egy másik lelkipásztor, nem jobb szónok, nem bölcsebb vezető, mint elődje és az utód évekig dolgozik együtt a gyülekezettel.
      Gyülekezetek szétszakadnak, nem azért mivel az Úr ügyét úgy jobban szolgálhatják, nem is azért, mert bibliai felfogásuk különbözik, hanem azért, mivel a tagok különböznek és nem férnek össze. A szakadások után a tagok pszichológusok lesznek és "racionalizálnak" (ésszerűsítenek), azaz mentségükre Isten és hivő emberek előtt helyesnek elfogadható okokat keresnek és hoznak fel.
      Ilyen ésszerűsítéseket hallunk: "Városunkban szükség van két misszióra." "Az elhagyott csoport úgyis szétszéled, mi megmentjük a munkát." "Jobb távolról szeretnünk egymást, mint közelről ellenkezni!"
Nem kétséges, hogy a fent említett példákban a bajt az egymáshoz való rossz viszony okozza. Ha a viszony jó, akkor az egyéni felfogásbeli különbségeket össze lehet egyeztetni. Ha a viszony rossz, akkor a véleménykülönbségeket felnagyítják a szembenálló felek és felhasználják oknak az
összeférhetetlenség takarására.
      Eddig a szociológia és pszichológia.
 
Nézzünk a római levél 8. részébe. Ebben a részben benne van (bele van szőve, mint arany fonál a színes anyagba) Isten gyermekeinek a képe, természete, egymáshoz való viszonya és jövője. Látjuk Isten családjának a képét.

 

A LELKI CSALÁD
Róma 8:1-13
A hangsúly a lelki szón van. A lelki sokkal tágabb keretű, mint a testi, vagy szervezeti család. Egyházi értelemben többet jelent ez mint a baptista, metodista vagy pünkösdi közösség. Minden felekezetben megtaláljuk a lelki embereket s ezek a felekezeti határokon felül testvérek. A lelki emberek felismerik egymást.
      A krisztusiak sokat ártanak az Úr ügyének azzal, hogy egymás "keresztyénségét" felekezeti tagságuk szerint nézik. El kellene már jutnunk arra a magaslatra, hogy egymás keresztyénségéről aszerint alkossunk véleményt, hogy lelkiek vagyunk-e, vagy pedig egyháztagok. Ezen a magaslaton érhetnénk el az igazi ökuménikus krisztusi közösséget. A lelki emberek felfedezésén és megbecsülésén keresztül értékelni kezdenénk a különböző felekezetekben rejlő jót és megláthatnánk, hogy Isten nem sűrített bele minden igazságot egy felekezetbe. Megvilágosodna előttünk az is, hogy a felekezeti különbségek nem jelentenek okvetlenül ellentétet.
      Isten családja lelki család. Ez természetesnek hangzik. De ha kérdéseket teszünk fel például, hogy mi a lélek, akkor rájövünk, hogy a lélekről nincs elég ismeretünk. Ismeret fogyatékosságunkban helyettesítünk. "Szellemet" mondunk lélek helyett, ezzel áttettük a problémát egy másik helyre - de a kérdést nem oldottuk meg.
      Ismerethiányban sokszor fordulunk ehhez a módszerhez. Így vagyunk az elektromosság "magyarázatánál". Az elektromosság energia - halljuk a leírást. "Mi az energia?" -kérdezzük. "Erő, mint az elektromosság" - jön a válasz.
      A testet jobban ismerjük, mint a lelket. A biológia s újabban a biokémiai tudomány sok titokzatos fizikai jelenségre vetett fényt. Sokat tudunk a hormonok szerepéről. A tudósok ismerik a "gének" jelentőségét és működését. A gének azok a szub-mikroszkópikus parányi részecskék, amelyek a sejtekben levő kromoszómákban foglalnak helyet. A gének az öröklés eszközei. Ezek viszik át a szülők tulajdonságait a gyermekekre. Döbbenetes csodálkozással vesszük tudomásul a tudósoknak a testi életfunkciók világába való behatolását. Ez a test mechanizmusának az ismerete.
MI A LÉLEK? (júniusi lapban)
 
Ezt a szót a hivő emberek sokszor használják. Jó lenne a lélekről annyit tudnunk, mint az anatómusok a test részeiről és a biológusok a test működéséről.
      Az apostol a római levél 8. részében 13 versen keresztül ír a Lélekről, a Szentlélekről és a bennünk lakozó lélekről. A lélek szónak a gyakori használata azt sejteti velünk, hogy az első és második századbeli keresztyének előtt a lélek fogalma eléggé tisztázott lehetett. Pál sem tudta megmondani mi a lélek, de mint egy modern elektromos mérnök, aki ismeri az elektromosság természetét és hatását, ő is ismerte a lélek működését.
      1. A fent említett versekből megtudjuk a következőket:
      a) A lélek nem a test függvénye, hanem a test a lélek függvénye. A helyes megállapítás, ami a test és a lélek viszonyát illeti az, hogy van testünk is, nem az, hogy "lelkünk is van." Pál helyes szempontból nézte a test és a lélek viszonyát.
      b) A lélek magasabbrendű a testnél. Ez a felsőbbrendűség megmutatkozik abban, hogy a lélek nem múlandó. Amikor valakinek a halálát jelentik, akkor két kifejezést használnak a hiradások. Az egyik az, hogy "porsátorát visszaadjuk az anyaföldnek". Az anyaföld a por, ahonnan a test vétetett. A másik ez: "Lelke elszállt". A test porrá lett, a lélek elszállt, él!
      Megmutatkozik továbbá a lélek magasabbrendűsége abban is, hogy a test nem rendelkezik vele. Pál apostol ezt igy fejezte ki: Nem vagyunk adósok a testnek (12), továbbá, hogy a test cselekedetei a lélekkel megöldökölhetők (13).
      c) Testi érzékszerveink közvetítésével a lélekkel nem ismerkedhetünk meg. Szem, fül, orr, tapintás csak fizikai ingereket vesz észre. Itt a nagy kérdés: hol, és miként érintkezik a lélek a testtel? Hogyan képes a lelki (szellemi) hatni az anyagra, vagy fordítva, az anyag a lélekre? Hogy ez az egymásra való hatás tényleg fennáll, azt tapasztalatból tudjuk. Megmagyarázni azonban képtelenek vagyunk.
      De van egy példa, egy "rokon" tünemény: az agy és az eszme viszonya. Az agy idegtömb. Az eszme? Talán mondhatjuk igy: szellemi termék. Az agy anyag, de az eszme anyag- és forma- nélküli. Az átlagos emberi agy súlya 1300 gramm. Az "agy terméke" semmiféle mértékegységgel nem mérhető meg.
      Hol érintkezik az eszme, a gondolat az aggyal? Valahol van egy pont, ahol a fizikai tudomást szerez a nem fizikairól. A gondolat használja az agyat, vagy az agy, a fizikai szerv termeli a gondolatot? Látjuk, hogy van valami titokzatos mód az agy és az eszme találkozására. Ekképpen nézhetjük a lélek és a test érintkezését. Amint az eszme valóság és fizikai változásokat hoz létre - úgy a lélek is létezik és a testtel kapcsolatban áll. Gyakorolnunk kell magunkat, hogy a lélekkel ismeretségbe jöjjünk.
      A lélek ismeretére van egy ősrégi mód és gyakorlat: az elmélkedés. Az anyagiasság, a test hatása annyira túlnyomó, hogy az elmélkedésre - amely a lélek felé irányítja törekvésünket és vágyunkat - már nem jut sem időnk, sem alkalmunk. Pedig a legtöbb ismeretet és fejlődést a lelkiekben azok nyerték, akik ki tudták kapcsolni a testet amennyire lehetett s a léleknek az elmén keresztül szabad kaput nyitottak.
      Sok hívő, keresztyén és nem keresztyén egyén, tanúsította, hogy az elmélkedés módszerével lehet a lélek létezéséről és jelenlétéről tudomást szerezni. A legnagyobb elmélkedők módszere azonos volt. A módszert a hely és idő távolsága miatt nem egymástól tanulták s az elmélkedés módját nem tanították.
Buddha - Indiában a Himalája hegység lábainál elterülő erdőben vonult magányba, Mohamed az arábiai pusztában merült el gondolataiba. Mózes, Dávid, a próféták, valamint Pál és János apostol, a pusztai magányban "keresték lelküket" és a sivatag csendjében figyeltek a "lélek szavára".
      Az Úr Jézus Júdea pusztájában készült elő földi szolgálatára. Az elvonulás nemcsak az emberektől való elszakadást jelentette, hanem a böjtöléssel a testtől való elszakadást is. Amint az emberi zaj, tülekedés, munka háttérbe szorult, és amint a böjtöléssel a test követelését lecsökkentették - úgy jelentkezett és megtapasztalásukban élő valósággá lett a lélek. A legtartalmasabb és a legnagyobb hatással bíró kinyilatkoztatást ezeken az egyéneken keresztül kaptuk.
      Mai, újszerű istentiszteleti rendszerünk nem sok alkalmat ad az elmélkedésre. A hívek sokat hallanak a lélekről - de a lélekkel nem érintkezhetnek. Az "elvonulás" helyett foglalkozás a fő gyakorlat. A szemre, fülre hatnak a templomi talárokkal, ünnepélyes mozdulatokból álló ceremóniákkal, a kántálással, az ének hangjával és az orgona zengésével. A hatás érzelmi, emocionális. Emóció azonban nem a lélek, hanem az idegek és a hormonok dolga. A hormonok pedig az ún. endokrin mirigyek váladéka.
      Mindennek nem sok köze van a lélekhez.
 
Bibliai és tapasztalati alapon mondhatjuk, hogy az elmélkedés a lélekkel való találkozás módja. Az ún. nyilvános istentiszteletek inkább a hívők egymással való közösségét erősítik - s ebből sok áldás származik. Az igazi istentisztelet, a Lélekkel való találkozás mindig egyéni. Ez utóbbi módszerre kell a hangsúlyt fektetnünk.
      2. A Lélek működésének a jelei nyilvánvalóan megmutatkoznak a 8. rész 1-13. versekben. Saját tapasztalatunk igazolja az apostol szavait. Három pontot említek a többek közül.
      a) Biztonsági érzés (1). Nincs kárhoztatás. Ez az érzés fel-felbukkan az említett versekben. A Lélek megszabadított a bűn és a halál törvényétől (2). A Lélek éltet és a lelkiek kedvesek Isten előtt. A testi élet legerősebb mozgató rugója a biztonságkeresés. Ez az első és legfontosabb emberi cél. Tanulás, szorgalom, pénzkeresés és pénzgyűjtés a biztonság körül mozog. De a "biztonság" éppen olyan, mint a békesség. Keresik az emberek, de a testi életben nem találják meg. A békességről ezt írja Jeremiás próféta: "Békesség, békesség és nincs békesség!" (6:14). A békesség helyett biztonságot is mondhatunk. A lelki ember azonban megízlelte a biztonság édes ízét. Az élet, mint a tenger hullámzik és zajlik körülötte, de a lelki ember így énekel: Az Úrban jó nekem.
      b) A lelki ember a lélek dolgaival törődik (5). A Lélek dolgaira gondol. A lélek dolgai kifejezést szószerint kell vennünk. Sajnos, sok gyülekezeti tag a lelki munkát szervezeti munkával helyettesíti. A "jó" egyháztagok gondot viselnek a templomépületükre és a kellékekre, a gyülekezet népére, az úrvacsorai edényekre és az alámerítő medencére. Ezeket a nem lelki ember is gondozhatja.
      A második világháború első éveiben hallottam egy protestáns lelkészgyűlésen a következőket. Az egyik budapesti templomban evangélizált egy lelkész és elmondta, hogy az igehirdetés nyomán a helybeli egyház "templomszolgája" megtért. Kérdésére elmondta a megtért egyházi alkalmazott, hogy azon a helyen 16 éve szolgál. "És csak most tért meg?" - A válasz ez volt: "Tiszteletes uram, 16 évig voltam papok között, nehéz volt". A templomszolga lelkére 16 évig senki sem gondolt. Arra azonban ügyeltek, hogy a port jól letörölje a padokról.
      A lelki család a lélek dolgaira ügyel. Mi a lélek dolga? A megtérésre való hívás. Az újjászületett élet bemutatása. Bizonyságtevés. A lelki ember az "Isten templomával" - az emberrel törődik és nem a kő és téglaépületekkel. A lelki ember vigyáz arra, hogy a lelki családban rend, öröm és béke uralkodjék.
      A lelki dolgokat helyettesíthetjük "társadalmi és ember-baráti" munkával. A helyettesítés azonban nem az Úr szerinti lelki munka. Aki a lélek dolgaira gondol, az nem felejtkezik el arról, hogy az éhezőnek kenyeret, a szomjazónak vizet, a mezítelennek ruhát adjon. Emberbaráti és jótékonysági munkát megtéretlenek is végezhetnek. Elvégezheti ezt a munkát a szociális berendezésű állam is. De a lélek több, mint eledel. Isten azért hívott el, hogy a lélek dolgaira gondoljunk.
      c) A lelkiek érzik, hogy Krisztuséi (9) és Isten fiai (14). A két kifejezés egyet jelent.
Ez a két kifejezés a keresztyéni üdvbizonyosság pecsétje. Gondoljunk a két szó horderejére. Krisztusé vagyok! Emellett a tudat mellett minden más megjelölés eltörpül. Felekezeti tagság? Teológiai felfogás? Egyházi, vagy gyülekezeti munka és rang? Mi szerepet játszik mindez amellett a tudás mellett, hogy Krisztuséi vagyunk? Ez a tudat és bizonyosság a Lélek munkájának a bizonyítéka.
 
      Befejező gondolatként rámutatok a lelki család érdekes és bátorító tulajdonságára. A lelki családban bizonyos fokú és fajtájú egyetértés van. Ezt a megállapítást megszorításokkal és körülírásokkal tesszük. Ismerjük jól a tényleges helyzetet. A gyülekezeti munkában, a Biblia értelmezésében, s személyes kapcsolatokban a lelki családban is van súrlódás és egyet-nem-értés. Az egymás látszólagos "nem értékelése" már-már azt a hitet kelti, hogy a hivők között nincs meg a kellő krisztusi egyetértés.
      A testi családban fennáll ez a békésen-háborgó viszony. De ha egy idegen, a családhoz nem tartozó valaki megbántja a szülőket, a testvériesen ellenkező gyermekek mint egy-ember sietnek az édesanya és az édesapa védelmére. Ha családtagok egyikét sérelem éri, akkor a többi tagok melléállnak és pártfogolják.
Így van ez a lelki családban. Az egyetértés Krisztuson, a "családfőn" keresztül élő valóság és szilárd. A tagok megsérthetik egymást, de lelkük Megváltójához ragaszkodnak s a hitetlenség és istentelenség támadásaival szembeszállnak. A családba tartozók nem udvariaskodnak egymással, s néha-néha kíméletlen a szavuk és viselkedésük. De ha a bántalom "kívülről" éri a "testvéreket", akkor jelentkezik az összefogás és védekezés.
      A Lélek működése nyilvánvaló lesz a lelki családban, amikor Krisztus ügyét - a lelkieket - szolgálják és védik egymást.
      Így élünk a lelki családban.
 
A FIÚSÁG
Róma 8:14-25
A lelki család tagjai Isten megváltott gyermekei: a krisztusiak. Ebben a szép szóban minden megtért és Krisztus által újjáteremtett ember benne van. Isten családja más, mint a felekezet. Egyháztagság nem jelent egyúttal fiúságot Isten családjában.
      Pál apostol lelki szemei előtt egy eszményi isteni kép lebegett a lelki családról. Ezt a képet a Lélek vázolta fel előtte. A Lélek vezetése nyomán érezte, hogy fiak vagyunk, a Lélek által nevezzük Istent Atyánknak és ugyanazon Lélek által nevezhetjük egymást testvérnek. Szép, eszményi kép ez. Felemelő és félelmetes. Félelmetes azért, mivel lelki szárnyalásunkban és képzeletünkben magasan járunk, úgyannyira, hogy a valóság talaját elveszítjük a lábunk alól. Hol vagyunk mi a "lelki család" tagjai a valóságtól? Egyéni gyarlóságunk, gyülekezeti súrlódásaink, pártoskodásaink, sőt szakadásaink egy egészen más képet mutatnak a lelki családról.
      Pált nem hagyta cserben a valóságérzete. Tudta jól, hogy a tökéletes család csak a mennyben valóság. E földön csupán az eszményképe létezik. De erre a képre szükségünk van. Csüggedtségünkben bátorít: lesz tökéletes, szent viszony Isten gyermekei között. Kis mértékben e földön ízlelhetjük az isteni család életének az édességét. Cél van előttünk, amely felé törekedhetünk. Az eszményi kép nélkül reménytelenül tapogatnánk és kísérleteznénk. Isten családja, a fiúság és az igazi testvéri viszony Isten közelében tökéletes valósággá válik. Itt csak tökéletlen valóság.
 
Fiak vagyunk
      A szó jelentőségét az apostol kibővíti a "gyermekek" megnevezéssel. A fent jelzett Írás-részlet kétszer említi a fiú és gyermek szót. Ezt a megjelölést a 2000 évvel ezelőtti viszonyok szerint kell értelmeznünk. A mi korunkban a család a szülőkből és gyermekekből áll. A bibliai idők családja magába foglalta a családfőt, a feleségeket, a gyermekeket, vőket, menyeket, rokonokat és szolgákat. A fiú szó jelentette a természetes, születési joggal bíró egyént. A fiak örökölték és származtatták tovább a nevet. Ezek örökölték a vagyont. A fiak csak az atyjuktól függtek B egymásnak testvérei voltak. Mondhatnánk úgy is, hogy fiak álltak legközelebb az atya szívéhez.
      A szép családi szó ezzel akarja kifejezni az Isten és az ember között fennálló meghitt viszonyt és azt az erős, megbizható kapcsot, amely ennek a viszonynak az alapja. Mint Isten teremtménye, minden ember elmondhatja, hogy Ő Isten gyermeke. Ezt az általános "családi tagságot" az Úr Jézus is elismeri a tékozló fiúról szóló példázatban. Van azonban egy különleges fiúság is, amelyet Igénk így határoz meg: "Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai" (8:14). Eszerint léteznek Isten Lelke által nem vezérelt fiak. Amazok a valódiak, ez utóbbiak a lelki család szempontjából más osztályba tartoznak.
      Péter apostol a fiúsággal kapcsolatban azt a meglepő és dicső kijelentést teszi, hogy Isten gyermekei "isteni természet részeseivé" lettek (II. 1:4). Az "Isten családja" képébe jól beilleszkedik ez a péteri mondat. Isten gyermekei átveszik Isten természetének egy részét. Ez a mondat gondolkodóba ejt. Vizsgáljuk magunkat, figyeljük a lelki családba tartozók életét s kérdezzük mi bennünk és bennük az isteni természet? Leléptünk a valóságok mezejéről és a képzelődések világába tévedtünk? Gyarló önbírálatunkkal is megállapíthatjuk, hogy az isteni természetből nem kaptunk túl bő mérték szerint.
      Azt önteltség nélkül, tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy kaptunk az isteni természetből. Nincs ember szeretet nélkül. A különbség az, hogy az egyikben több, a másikban kevesebb van. Az egyikben a szeretet olyan, hogy az ellenséget is érinti, a másikban olyan, hogy abból csak a felebarátok szűk körét részesíti. Mindenkiben van jóakarat és jóra való törekvés - egyikben alig észlelhető mértékben, a másikban túláradó mennyiségben. Szeretet és jóakarat isteni tulajdonság.
      Az a szó, hogy "részesei" vagyunk az isteni természetnek megengedi azt a felfogást, hogy "részben" kaptunk Isten tulajdonságából. Pál megmondja, hogy miért nem kaptunk az isteni természetből többet. Az isteni természet nagy adomány. "Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van" (2Kor 4:7). Amit kaptunk azt sem tudjuk jól felhasználni.
 
A fiak tudják, hogy fiak
      Isten Lelke mondja nekik és bizonyítja, hogy fiak (16. v). A Lélek működésére némi világosságot derít a 16. versben az a különleges kifejezés, hogy a "Lélek - a lelkünkkel együtt" tesz bizonyságot. Isten Lelke az ember lelkével tart kapcsolatot és Isten Lelke értékes, mennyei tudósításokat közöl az ember lelkével. Az ember lelkét háttérbe lehet szorítani, úgy, hogy isteni üzenetet nem képes felvenni. De, amikor az emberi lélek a test korlátai alól kis részben is szabaddá lesz, akkor az ember előtt új világ nyílik meg. A Lélek mondja lelkünknek, hogy fiak vagyunk s a Lélek kijelentése nyomán nevezzük Istent Atyánknak. Ha a megváltottak fiak, akkor az embert "úgyszerető" Isten az Atya.
      Az istenfiúság egy tudatos és bizonyított állapot. A fiúság nem lelki ábránd, és nem jámbor kívánság. A fiúság tény. Ez a tény kihat a hivő ember életére és eljárására. Kötelezi a hivőt Isten képviseletére, visszatartja az Isten fiaihoz méltatlan cselekedetek végzésétől. A fiúság tudata magasztos lelki erő, amely belső, szívbe írt törvényként irányítja a hívő ember életét.
      Az Isten fiai tudják, hogy szabadok, Isten családjában biztonságban érzik magukat, és hittel várják az időt, amikor az örökség birtokosai lesznek. Mindez a meggyőződés, ismeret és tudat erőt ad nekik a krisztusi élet próbáinak a leküzdéséhez és az Üdvözítő hatalmáról szóló bizonyságtevéshez.
 
A fiak örökösök
      Ez a fiúság legnagyobb értéke. Mindaz, ami az Atyától nyerhető (örökölhető) az a fiaké lesz. Mennyben nem lesznek "fiak" és "leányok", csak Isten gyermekei és örökösei. Az öröklés szót használja az apostol s ez a szó a földi értelemben az egyik elmúlását és a másik utódlását és birtoklását jelenti. Itt azonban az örökkévaló Istenről és a lelkiekről van szó s ezt a gondolatot lelki értelemben kell vennünk. Az öröklés szó itt azt jelenti, hogy Isten az Ő végtelen gazdagságából és tökéletes atyai szeretetéből megadja azt, ami a fiaknak jár - ami a kegyelem folytán a fiak jussa.
      Mi lesz az örökség? Mi lehet más, mint az isteni természet teljessége! Az, amit Isten nem adhatott meg a tökéletlen embernek. A mulandó, a bűn alá rekesztett test, az a bizonyos "cserépedény" nem bírta volna megőrizni az "isteni természet" teljességét. Ebből a természetből csak kóstolót kaptunk.
Az örökség és örökösödés témáját kidomborítja az apostol a további gondolattal, hogy nem csak örökösök, hanem "örököstársai leszünk Krisztusnak" (17). Mit és miért örököl Krisztus?
      Emlékezzünk a filippibeliekhez irt levél 2. részének a 7. versére, ahol azt olvassuk, hogy Krisztus "önmagát megüresíté és szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá" lett. Krisztus sokat feladott, azt visszavette. Annyit látunk ebben a kifejezésben, hogy az örököstárs jutalma dicsőséges. Olvassuk a filippibeliekhez írt levél második részének a 9-11. vereseiben mi lett Krisztus "öröksége". A mi örökségünk Krisztus örökségéhez méltó lesz.
      Az örökösödésnek van két feltétele. Az egyik a fiúság. A másik, hogy legyünk egyek Krisztussal. Az apostol a római levélben így tudósít: "Ha ugyan vele együtt szenvedünk" (8:17). Ha Krisztus mellett megálltunk szenvedésben és örömben, vele együtt nyerjük el a dicsőséget. A szenvedés ténye itt új jelentőséget nyer. A szenvedésben csak a rosszat látjuk s ajkunk sokszor panaszra nyílik miatta.
      Krisztus is szenvedett, s ha örököstársak akarunk lenni, akkor "szenvedőtársaknak" is kell lennünk. Ha együtt leszünk Krisztussal a szenvedésben, akkor érezni fogjuk, hogy a szenvedés nem büntetés és átok, hanem a dicső jutalom felé való haladás módja. Látjuk továbbá, hogy a Krisztussal együtt-szenvedésnek szent és magasztos célja van. Igénk ezt írja le: "Amiket most szenvedünk nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nekünk megjelentetik." Nagy a szenvedés, fájdalmas az élet? A dicső örökség összehasonlíthatatlanul nagyobb. A mindennapi élettapasztalatból kérdezhetjük: melyik fiú, melyik családtag nem akarja kivenni részét a család küzdelmeiből, hogy a család sikereiből is osztozzék?
 
A fiak a világ reménysége
      Említettük, hogy bizonyos értelemben az egész teremtett világ Isten családjához tartozik. Az emberiség Isten gondviselő keze alatt él. Isten felhozza napját úgy az igazakra, mint a hamisakra. A vezető szerep azonban a fiaké. A fiak miatt áldja különös módon a mennyei Atya teremtményeit. A fiak jelenléte nyújt biztonságot és reménységet azoknak is, akik lelki értelemben nem fiak, hanem csak "szolgák."
      A reménység gondolatát az apostol kettős értelemben használja.
      Az Isten fiai reménykedők. Az Istent Atyának nem valló fiak pedig az Isten fiaiban reménykednek. Más szóval az Isten fiai a reménység tárgyai a világ részére.
      Miben reménykednek az Isten fiai? Az apostol megírja: az igazi fiúságban, a test megváltásában. A test megváltása itt a test átváltoztatását, a mennyei test felöltését jelenti. E testben nem élhetjük úgy a lelki családtagság, az istenfiúság életét mint magunk is szeretnénk. De amikor a romlandó felölti a romolhatatlanságot, akkor leszünk képesek mindarra, amire a fiúság jogosít és erőt ad. Reménykedésünk tárgya a dicső élet valóra válik (18).
      A "teremtett világ" az Isten fiainak megjelenésében reménykedik. Az Isten nélkül élő világ (és ez a "teremtett világ" jelentése) csak a fiakat látja és a fiak sorsát, jövőjét figyeli. Az Istenben nem hívő világ is "vár." A jelent nem tartja tökéletesnek és véglegesnek. Aggódva figyeli a kifejlődés menetét és irányát az Isten fiainak élete és sikere nyomán. Az Isten fiaiban való reménykedés nem az isteni alapokra való helyezkedés, de a világ szempontjából ésszerű eljárás. A világ Istent nem látja, nem hisz a mennyei Atyában. De a fiak szeme előtt vannak - s őket nézi.
      Két dolog érdekli a "teremtett világot" az Isten fiaival kapcsolatban: miért kell a testnek elmúlnia és hogyan nyerheti el az igazi, a "dicsőséges" szabadságot (21). Íme itt van az emberi nem két nagy vágya: élet és szabadság. Mindkettő az Isten fiainak a tulajdona.
      A szebb jövő, a dicsőséges isteni szabadság jönni fog. Az apostol is biztat ekképpen: "Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességestűréssel várjuk" (25).
 
EGYÜTTMŰKÖDÉS (4)
Róma 8:26-27  (augusztusi lapban)
 
Isten családjában az együttműködésre a Lélek adja a példát. Segít, mint a nagytestvér a kistestvérnek. A Lélek segítsége nem csupán példaadás, hanem valóságos, érezhető erőforrás.
 
A Lélek segíti erőtlenségünket
 
Vigyázva és oktatva segít. Nem segíti hanyagságunkat, vagy hiúságunkat. Ennél a tárgynál több sajnálatos példa jut eszembe.
      Egy lelkipásztor testvérem, sok évvel ezelőtt azzal a mentegetőzéssel kezdte konferenciai előadását, hogy nem készült - holott két hónappal előbb tudta, hogy előadást kell tartania. Ha nem vallotta volna be, hogy készületlenül áll hallgatósága előtt, úgy is megállapította volna a közönség, hogy nem készült. A Lélek nem segítette. A Lélek gyengeségeinket pótolja.
      Hallottam olyan igeszóló testvérről - a régi Magyarországon az "igeszóló" név a nem hivatásos prédikátorokat illette -, aki kijelentette, hogy ő sem készül az igehirdetésre. Ahol felnyitja a Szentírást, onnan veszi a prédikáció alapszövegét s arról a szövegről beszél. Nehéz eldönteni, hogy az ilyen esetekben mi volt a szónok eljárásának az indító oka. Vakmerőség? Az Isten ügyének a lebecsülése? Hiúság? Annyit bizonyosra vehetünk, hogy a Szentírásnak ilyen szentségtelen kezeléséhez és magyarázatához az Isten Lelke nem nyújt segítséget. Ezek az "igehirdetők" nem tekintették magukat erőtleneknek s nem szorultak a Lélek támogatására. A Lélek a hiúságunkat sem segíti.
      Bátorító tudat az, hogy a Lélek a gyengeségeinket segíti. Krisztus tanítványai a bizonyságtevés munkájában alázatos módon elismerték tehetetlenségüket s ezért biztatta az Úr úgy: "Mikor pedig a zsinagógába visznek benneteket és a fejedelmek és a hatalmasságok elé, ne aggodalmaskodjatok mi módon, vagy mit szóljatok védelmetekre, vagy mit mondjatok, mert a Szent Lélek azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok" (Lukács 12:1-12).
      A Lélek segítsége hathatósan Péter apostol rendelkezésére állt, amikor a jeruzsálemi Ékes kapunál könyöradományokat gyűjtő sántát meggyógyította. Az odatóduló, bámuló tömeg előtt "készületlenül" hatalmas prédikációt mondott. Majd amikor tényleg a "hatalmasságok" elé került a sánta meggyógyítása miatt, újabb meggyőző beszédben hirdette Krisztus erejét. Pontosan úgy történt, amint annak idején Krisztus előtte megmondta. Pétert a fejedelmek elé hurcolták. Az Ige szerint védekezése előtt megtelt Szentlélekkel, s a Lélek által inspirált beszéd ma is sok prédikációnk alapszövege.
      Nyerjen bátorítást mindenki, aki az Igével szolgál akár "reverend", akár egy rendes gyülekezeti tag, hogy az örömhír közvetítésében a Szentlélek segíteni fogja. Ha van idő, készüljön az igehirdető, ha nincs, akkor fohászkodjék a Szentlélek jelenlétéért.
 
A Lélek segítsége rátapint egyik erőtlenségünkre: az imában való gyengeségünkre
 
Így közli velünk az apostol: "Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk" (26. v.). Két hibára mutat az idézett vers. Az egyik az, hogy nem tudjuk mit kérjünk, azaz bizonytalanságban vagyunk afelől, hogy amit kérünk javunkra válik-e. Imádkozó emberek közös tapasztalata az, hogy sokszor kértek az Úrtól olyat, ami későbbi meglátásuk szerint kárukra lett volna. Az Úr nem adta meg kérésüket. Valaki egyszer azt mondta imájában: "Köszönöm Uram, hogy sokszor meghallgattál és köszönöm, hogy sokszor nem hallgattál meg."
      Mit kérjünk az Úrtól? Nem tudjuk. De a Lélek segít, mert "esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal" (26. v.). Úgy segít, hogy tudtunk nélkül intézkedik javunkra. Ő tudja mire van szükségünk.
      A másik hiba amire a 26. vers mutat az, hogy nem tudjuk hogyan kérjünk - amit kérünk. Az apostol nem az ima formájára, a helyre, a testtartásra és a szavak szépségére gondol, hanem a kérelmező szívének az állapotára. A filippibeliekhez írt levelében megmagyarázza hogyan imádkozzunk: "Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt" (4:6). Ez a vers, ha jól értjük, azt jelenti, hogy amikor imádkozunk és kérünk valamit Istentől, a kérelemmel együtt adjunk hálát - nem az elvett javakért, a múlt áldásaiért, hanem a jelen kérelem meghallgatásáért. Isten minden imára válaszol. Néha megadja, igent mond kívánságunkra, máskor nemet mond. Akár igent, akár nemet mond, amit mond az a jó és hasznos és ezért adjunk hálát.
      A hálaadással előterjesztett ima a hitből származó ima. Hitünket bizonyítjuk azzal, hogy bízunk Isten hatalmában, bölcsességében és jóságában annyira, hogy merjük előlegezni a hálaadást.
EGYÜTTMŰKÖDÉS (5)
Róma 8:26-27  (szeptemberi lapban)
Az imában való gyarlóságunknak
van olyan jele is, amire a Szentírás nem mutat, de krisztusi gondolkodásunk rávilágít. A gyarlóság egyike az, amikor a gyülekezeti élet gyakorlata szerint azt hisszük, hogy hivatalos egyházi személyek imája hathatósabb, mint az ún. laikusoké. [ ]
      Egy másik imagyarlóságunk jelentkezik abban az ártatlanságnak tűnő ki nem mondott véleményünkben, hogy az ima erejét és hatását a szavak szépségével mérjük. Ha az elhangzott ima ránk hatott, akkor az imát szépnek és jónak tartjuk. Ezekre az imákra mondják, hogy Amegható@ és Amegrázó@ volt. Egyben elismerik az imahallgatók, hogy az ima csak az embereket hatotta és rázta meg. Nem célttéveszett imák ezek? [ ]
      A Lélek segíti erőtlenségünket s ezért a legerőtlenebbnek látszó testvér, a legegyszerűbb mondataival Isten színe előtt többet jelent, mint bármely bőszavú, szép beszédű atyafi, laikus, vagy lelkész.
      A Lélek segítsége megmutatkozik gyakorlati módon, látható, megfigyelhető tettekben. Rávezet a megoldásokra s ezekben a megoldásokban ismét felhasználja az ún. erőtleneket, hogy a mennyei, felsőbbséges erő megmutatkozzék. Ezt illusztrálja a következő példa. Ebben a Atörténésben@ én is szerepet játszottam.
      A második világháború kezdetén, a negyvenes évek elején egyik észak-magyarországi fiatal baptista lelkipásztor testvért a helybeli Levente oktató feljelentette azon a címen, hogy a Leventék hazafias kiképzését akadályozza. A tényállás az volt, hogy a prédikátor testvérünk, hivatásához hűen kifogásolta, hogy a Levente oktatás vasárnaponként az istentiszteleti órákban történik s ezzel a fiatalokat akadályozzák a templomba járásban. Nem helyeselte az ifjú lelkipásztor azt, hogy a fiatalok a gyakorlatozás helyére való kivonulások közben dalolnak és a dalok szövegébe az oktató tudtával trágár szavakat helyettesítenek. Háborús időkben a bíróság vigyázott a háborús erőfeszítések épségére, s akire ráfoghatták, vagy rábizonyult a Ahazafiatlannak@ ítélt magatartás, azt szigorúan büntették.
      Egy budapesti baptista lelkipásztor testvéremmel jelen voltam a törvényszéki tárgyaláson. A vád alatt levő prédikátort a bíróság bűnösnek találta. Formailag tényleg bűnös volt. Ellenezte a Levente-oktatási időt és kifogásolta az erkölcstelen dalolást. A bíróság egy internáló tábori fogságra ítélte. Fellebbezés ebben az ügyben nem lehetett.
      Ezért az ügyért sokszor, sokan imádkoztak s a Lélek maga leszállt és kisegítette erőtlenségüket. A Kúria (legfelsőbb bíróság) elnökénél szolgált egyik unokahúgom. Hívő, eszes, szorgalmas volt az én húgom, s a Kúria elnökének, Magyarország legfelsőbb bírójának az otthonában családtagként kezelték. A Lélek irányított. Megkértem a húgomat, hogy eszközöljön ki részemre gazdájánál kihallgatást. Pár nap múlva jött az értesítés, hogy a Kúria elnöke fogad. Abban az időben olyan ügyben hivatalos úton nem lehetett volna a Kúria elnökével Amagán tárgyalást@ kezdeni. Engem azonban minden hivatalos út és mód félretevésével fogadott.
      Tiz perc alatt elmondtam az estetet és a kérelmet a fiatal prédikátor érdekében. A főbíró látta, hogy a kérdésnek van egy formai és egy valláserkölcsi része. Azt a megjegyzést tette, hogy ez egy jogerős bírói ítélet s ő ebbe az ügybe úgy szólhat bele, ha hivatalos úton eléje kerül (azaz, ha az alsó bíróság felterjeszti, amiről szó sem lehetett). De hozzátette a megjegyzéshez azt, hogy nem hivatalosan be fog tekinteni ebbe az ügybe. Mindez tíz percig tartott. Azután elhalmozott kérdésekkel: kik a baptisták, mit tanítanak? Ezzel alkalmat nyertem, hogy baptista missziónkról vázlatos beszámolót tartsak.
      Két héten belül jött a hír, hogy az internáló táborba zárt testvéremet kiengedték, hazamehetett és azzal a hivatalos követelménnyel, hogy bizonyos időközönként a helyi hatóságnál jelentkezzék, lelkészi szolgálatát is végezheti.
      A siriabeli Naámán feleségének a szolgálóleánya esete megismétlődött (2Királyok 5). A Lélek megint egy erőtlen leánykát használt fel arra, hogy a hatalmasok szívét megfordítsa, és hogy az Úr szolgáját kiszabadítsa. A Lélek ebben az esetben nem az imában segített, hanem az ima alapján cselekvőleg avatkozott a szabadítás munkájába.
 
Az együttműködésnek a legjobb példáját abban a kifejezésben látjuk, hogy Asegítségére van.@
Az olvasókat a Asegítségére van@ kifejezésnek a görög nyelvben használt szavának az idézésével fogom fárasztani. A fáradságért ezen görög szó tartalomdús jelentőségének a megértése bőségesen kárpótol. A görög összetett szó: szunantilambanetai. Részeire bontva a következőképpen hangzik: szun - val, vel, anti - szemben, lambanetai - emel, tart. Magyarul: velünk szemben emel.
Ebben a szóban egy tartalmas képet látunk. Használjuk tehetségünket s képzeljük el. Előttünk fekszik egy nehéz darab fa. Egymagunk nem bírjuk felemelni, de ott áll valaki a fadarab másik végén, velünk szemben és segít. Ketten, együtt felemeljük a nehéz fadarabot. Az a Amásik@, aki segít, a Lélek.
A kép tanítása ez: a Lélek nélkül semmit sem tehetünk s a Lélek nélkülünk, helyettünk nem fogja a munkát végezni. Biztató, bátorító, gyönyörű kép ez: a Lélek segítségére van a mi erőtlenségünkek.
A Lélek tesz még egy szent szolgálatot
AEgyütt esedezik a szentekért@ (27.v.). A Léleknek ez a működése figyelmeztet az együttes imádkozás hasznára és áldására. Van magányos, titkos könyörgés és van együttes ima. Az újszövetségi Szentírásban mind a kétféle imára találunk buzdítást. Az Úr Jézus a Hegyibeszédben így tanít: "Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz" (Máté 6:6). Jakab apostol azt ajánlja, hogy a betegért imádkozzanak a vének. Krisztus jeruzsálemi követői együtt voltak és könyörögtek amíg Péter a börtönben volt (Csel 12:12). Az egyéni könyörgésben az ember közösségbe lép Istennel, kitárja szívét és Isten a kitárt szívbe küldi válaszát és bátorítását.
Az együttes imádkozásban van buzdítás és lelki épülés. A Lélek a szentekért imádkozik, érettünk esedezik. Ha követjük a Lélek példáját, akkor mi is megtanulunk egymásért imádkozni. Az egymásért való ima a testvéri együttműködés próba köve. Az egymásért való ima felöleli az ima teljes tartalmát. Nem csak könyörgünk, hanem hálát is adunk egymásért. Egyoldalú ima az, amikor csak a bajban levő testvéreinkért száll esedező szavunk az Úrhoz. Az ima teljessége megkívánja, hogy a bajtól, szenvedéstől és betegségtől mentes testvéreinkért adjunk örömmel hálát az Úrnak.
Vigyázzunk, hogy testvéreink értünk való hálaadása elé ne vessünk gátat. A krisztusi ember próbája a gyülekezeti közösségben van. Két oldala van ennek a próbának. Az egyik a szeretet, a másik a szeretetreméltóság. Mindkettő tőlem indul ki. Könnyítsük meg testvéreinknek, hogy minket szerethessenek. Ne tegyük próbára lelki felebarátainkat, hogy úgy szeressenek, ahogy vagyunk.
A lelki családban az együttműködést a testvéri szeretet alapján végzik a család tagjai.
 
ÖRÖKKÉVALÓ CSALÁD 
Róma 8:28-39
(októberi lapban)
 
Három lelkesítő igazságot találunk a 8. rész utolsó verseiben.
 
1. Az első az, hogy Isten gyermekeinek minden javukra van. Ez a kifejezés kiegészítése annak a másik hatalmas mondásnak, amelyet ugyancsak a 8. részben, a 31. versben olvasunk: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Mind a két kijelentés a lelki család biztonságának a záloga. A lelki család tagjai biztonságban élnek és Isten kegyelméből minden jónak a részesei.
      Hogy lehet minden javunkra? Javunkra van szeretteink elmúlása, a betegség, a család tagjainak rosszútra tévedése, az üzleti bukás, a munkanélküliség? Hosszú lenne a kérdések sora, ha minden bajt megemlítenénk, ami az életben ér. A fájdalom, a bánat valóságos, ezeket nem lehet könnyen megmagyarázni és semmiképpen sem lehet elmagyarázással megszüntetni.
      A hívőnek azonban Isten beszéde igaz és ígérete valóság és az Ige jót mond, jó megoldást tár elénk.
      Elfogadhatjuk megnyugtató válasznak azt a tételt, hogy az Isten fiai nem lehetnek az események prédái. Inkább az események fogják a fiak javát szolgálni. Ez az igazság megerősítést nyer abból a tényből, hogy a lélek nem az anyag függvénye. Az Isten gyermekeinek, a lelki családnak sorsát pedig a Lélek intézi. Isten, a Lélek formálja az anyagot. Keze benne van a történelemben. Mint mennyei Atya nem fog-e mindent gyermekei javára intézni?
      A hallgatók közül sokan nem tudják, hogy az ún. "eredeti" görög Újszövetségből is többféle kiadás forog kézen. Azért teszem az eredeti szót idézőjelek közé, mivel az eredeti Újszövetség nincs birtokunkban. A legrégibb újszövetségi irat a negyedik századból való és az természetesen másolat. Tudjuk jól, hogy a másolásba könnyen kerül hiba. Amint a régészek az ásatások nyomán több és több bibliai emlékekre és iratokra bukkannak, a Biblia tudósainak több alkalmuk nyílik az összehasonlításokra. Ekképpen megközelítik az "eredeti" szöveg tartalmát. Megnyugtatásul elmondhatom, hogy az összehasonlítások alapján semmiféle lényeges javítást, vagy változást nem végeztek a használatban levő szövegen.
      Találtak azonban itt-ott a régi kéziratokban nagyon érdekes eltéréseket. Egy ilyen figyelemreméltó eltérés mutatkozik a 28. versben, amiről éppen szó van. A Magyar fordítás egyszerűen azt mondja "minden javunkra van". A görög szöveg élénkebb képben úgy mondja "minden együtt munkálkodik" javunkra (panta szunergei). Egyik görögnyelvű Bibliában ezen a helyen van még egy szó: Isten (Panta szunergei ho theos). A fordítás ez: Isten mindent együttmunkál a javunkra. Hogy az eredeti szövegben így volt-e, azt nem tudjuk, de az egyikben így áll és szerintem ez az értelmezés jól beleillik a rész gondolatmentébe.
Nem a "dolgok", hanem Isten működik a javunkra, illetve irányítja a dolgok menetét úgy, hogy előmenetelünkre szolgáljon. Nem a vak véletlen, hanem a bölcs, szerető mennyei Atya kezében vagyunk. Ez adja a hivőnek a tökéletes reménységet, hogy Isten mindent jóra hoz.
 
2. Isten gyermekei formálódnak és növekednek "hogy azok, az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek" (29.v.). Testben mennél öregebbek leszünk annál rosszabbul nézünk ki. Vigasztaljuk magunkat s jóakaratúlag mondjuk - erről-arról-, hogy milyen szép öreg férfi, vagy nő. Az igazság az, hogy a testi szépség a fiatal korhoz van kötve. A lelkiekben azonban fordított a helyzet: minél öregebbek leszünk, annál jobban kell hasonlítanunk Krisztushoz. Krisztus testi képe nem maradt fenn, de lelki képe a tökéletes szépség volt. Ez a hasonulási folyamat nem képzelődés. Ez a jóra, szépre való változás mindenkinél észlelhető, aki közösségben él az Úrral.
      Milyen magasztos gondolat az az Isten gyermekei részére, hogy amint az évek múlnak mindjobban hasonlítanak Krisztusra. Ezeket a hívőket az öregedés gondolata nem nagyon aggasztja. Hitben, szeretetben, hűségben, szolgálatban és szentségben Isten Fiának ábrázatához hasonlóak lesznek. Az öregség a krisztusiaknak nem egyenlő a reménytelenséggel és kilátástalansággal.
      Van a hívők növekedésének és formálódásának egy másik dicső jelentősége: ha hasonlítani fognak Krisztusra, akkor Krisztust megmutathatják a világnak. A vallásosságba beleunt emberek ma is jönnek a tanítványokhoz a régi óhajjal: Jézust akarjuk látni. Krisztus képét nem tükrözi vissza a remek kőtemplom, a szemnek és a fülnek tetsző liturgia. Krisztus képét a megváltottak mutatják be a Krisztus után vágyó világnak. Ez az a hatásos bizonyságtevés, amikor elmondjuk és bemutatjuk, hogy milyen a Krisztus ábrázatja.
 
3. A harmadik igazság az, hogy az örökkévaló család tagjai tökéletes biztonságban érzik magukat. A "tökéletes" szót nem a stílus szépségéért és nem meggondolatlanul használom. A tökéletesség olyan fogalmat jelent, ami csak Istennel kapcsolatban létezik. De pont ez a kapcsolat az, ami felbátorít a szó kimondására.
      Az Isten gyermekeinek a biztonságáról Pál kérdés és felelet formájában értesít. A biztonság nem a testi élettel kapcsolatos. A földi életben semmi sem biztos, és semmi sem tökéletes. A biztonság és tökéletesség az Örökélet, az Isten közelében való élet jellegzetessége.
      Négy kérdést tesz fel az apostol:
      Ki ellenünk?
      Ki vádol?
      Ki kárhoztat?
      Ki szakíthat el?
Miután minden fenyegető veszedelmet, amire gondolhatott felemlít, jön a válasszal. Így lett a 38-39. vers a 8. rész koronája, a lelki család biztonságának az isteni garanciája. Ha az első korinthusi levél 13. része a szeretet dicshimnusza, akkor a római levél 8. részének az utolsó két verse a tökéletes biztonság isteni pecsétje.
      A szóban levő két verset többféleképpen magyarázzák. Egyet azonban nem lehet tenni: félremagyarázni Isten szeretetét, amely van a mi Urunk Jézus Krisztusban. Isten szeretete tökéletes és ez a tökéletes szeretet nyújt biztos védelmet az Úr gyermekeinek. Két szilárd támaszuk van Isten gyermekeinek a tökéletes biztonságba vetett hitükben.
      Az egyik Isten szeretete. Isten szeretete nem mulandó és változó szeretet. Ennek a szeretetnek a nagysága és valósága Isten tökéletességével mérhető.
      A másik támpont az Úr Jézus személye és áldozata. Krisztus az, aki Isten szeretetének a magasságát, szélességét és mélységét bemutatta a világnak. Önmagát adta érettünk. Ebben a bizonyosságban és biztonságban él Isten családja.

Dr. Udvarnoki Béla, Hiszek Uram, Magyar Baptista Irodalmi Kiadó, 1977. (Isten családja, A Róma 8 elemzése. 66-84 oldal. Folytatásokban)