Evangéliumi Hírnök - Az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség havilapja
A májusi lapban megjelent írások közül:
| Egyik csodálatosan szép mondata a Szentírásnak. Pünkösd után legszebb törekvése lehet egy keresztyénnek: Úgy élni, hogy ezt az örömet megismerhesse. Mert minden embernek a Szentlélekkel létrejött, vagy létre nem jött kapcsolata dönti el a sorsát. | |
A pogányokból lett keresztyéneknek ez nyitott kaput a gyülekezetek felé: "Vették a Szentlelket, miképpen mi is" (Acta 10:44-48).
Kezdetben rendben volt minden. Isten a maga Lelkét lehelte az emberbe és lett az ember Isten képmása (1Móz 2:17). Amíg engedetlenségbe nem esett. A halálnak halála elsősorban ezt jelenti: "Ne maradjon az én lelkem az emberben" (1Móz 6:3). Az özönvíz eláradását ezzel indokolja a Szentírás: "Tekinte azért Isten a földre és íme meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát a Földön" (1Móz 6:12).
Az özönvíz után kiváltságos, kiválasztott személyek Isten Lelke által tettek nagy dolgokat. Gedeon, Illés, Elizeus, Dániel. Jézus Urunk is ezzel igazolja Messiás voltát: "Az Úrnak Lelke van énrajtam..." (Lk 4:18).
Nem lehet embernek nagyobb öröme ezen a földön, mint a Szentlélek által való öröm (Róm 14:18). Kár, hogy olyan sok a zavar és olyan kevés a tiszta ismeret ebben a kérdésben.
Amit a Szentlélekkel kapcsolatban feltétlenül tudni kell: a kegyelem korszakában, amelyben ma élünk, Isten adja személyválogatás nélkül annak, aki kéri (Lk 11:9-13). Akik engednek néki (Acta 5:32). Rendkívüli tettekre képesít (Mk 16:15-18). Haszonra adatik a Lélek (1Kor 12:7). Mindenek ékesen és jó renddel legyenek (1Kor 14:40). "Amik csak jóhírűek" (Fil 4:8).
Nem kerülhetjük meg a feleletet erre a kérdésre: Vettetek-e Szentlelket miután - vagy mielőtt - megkeresztelkedtetek? (Acta 19:2). De ezt sem, hogy tetszik-e a Szentléleknek, ami nekünk tetszik.
A Bibliában vannak feljegyezve esetek, amelyek megmutatják mennyire fontos, hogy az Istennek velünk közölt Lelkét megbecsüljük. Saul király engedetlen lett az Úr iránt. Noha vette az Úrnak Lelkét és prófétált is (1Sám 10:10-13). Félre tette az Úr (1Sám 13:13-14).
Dávid is vétkezett. De bűnbánati imájában azért könyörög: "A te Szentlelkedet ne vedd el éntőlem!" (Zsolt 51:9,15). Az Úr megbocsátott. A korintusiak a Léleknek minden ajándékával dicsekedhettek. De tanulni nem akartak, súlyos bűnöket elkövettek. Pál apostol szigorúan feddi őket (1Kor 14:20). A galáciabeliek test szerint kívánták folytatni azt, amit Lélek szerint kezdtek el (Gal 3:13). Pál figyelmezteti őket, hogy elszakadtak a Krisztustól (5:4).
Úgy kell ügyelni mindennapi életünkre, mint akik tudjuk, hogy testünk a Szentlélek temploma. Aki megrontja az Istennek templomát, megrontja azt az Isten. Úgy kell élnünk, hogy szívünkben ott lehessen ez az érzés, elménkben ez a gondolat: Tetszék a Szentléleknek és nékünk.
* Oláh Lajos: Ihletett Írások; Versek, igehirdetések; hely és dátum nélkül; 28. oldal.
Visszaemlékezés Oláh Lajos lelkipásztor életére 1923. október 26-án született a Bihar megyei Körösnagyharsányban. Itt kezdte iskolai tanulmányait, és itt kapta elhívását Istentől a szolgálatra. 1940-ben, augusztus 10-én merítkezett be Ugrai Kovács Imre lelkipásztor által. Gimnáziumi tanulmányait Berettyóújfalun kezdte, majd Budapesten fejezte be, ahol Teológiai tanulmányait is végezte 1949-ig a Baptista Teológiai Szemináriumban. Elfogadta a Paks-Madocsai körzet meghívását, ahol 1950. májusában volt lelkészi felszentelése. Ugyanez év októberében kötött házasságot Tóth Gabriellával. Házasságukból 5 élő gyermek született - Gábor, Lajos, Imre, Miklós és Mártha. 1952-ben a Dunántúli Körzet titkárává választották, amely tisztséget nyolc évig töltötte be. Öt évi paksi szolgálat után a Székesfehérvári Gyülekezet hívta meg, amit elfogadott. Isten áldása kísérte szolgálatát mindenütt, amit számos bemerítés, új gyülekezetek keletkezése is bizonyított. Öt évet szolgált Székesfehérváron. A Budapest József utcai Baptista Gyülekezet meghívását elfogadva ott végezte tovább szolgálatát. Ezzel egyidejűleg a Magyar Baptista Egyház titkári pozícióját is betöltötte évekig. 1966-tól a Debreceni Baptista Gyülekezetben végezte tovább a szolgálatot. Erre az időszakra különösen jellemző volt a testvér egyházakkal együtt végzett munkája és a Billy Graham magyarországi látogatás Debrecenre eső részének szervezése. Tizenkét évi debreceni szolgálat után fogadta el a kanadai kiplingi magyar kolónia meghívását. 1978. szeptemberében hagyták el Magyarországot, és kezdték el Kanadában szolgálatukat. Erről az időszakról mindig nagy örömmel emlékezett meg. Az igazi istentisztelet betöltését látta abban, hogy látogatta a betegeket, özvegyeket, árvákat és végezte felekezetre való tekintet nélkül lelkigondozói szolgálatát. 1988-ban fogadta el a Torontói Első Magyar Baptista Gyülekezet meghívását, ahonnan 1997. január elsején ment nyugdíjba. Közel tizennégy hónapot kapott még Istentől, mint nyugdíjas lelkipásztor. Kanadai szolgálati ideje alatt évekig az Észak Amerikai Magyar Baptista Szövetség alelnöki tisztségét töltötte be, majd 1997. júliusától haláláig annak elnöke volt. Visszatekintve életére - egy Istentől gazdagon megáldott életpályát láthatunk, amelyet megengedett Isten teljesen befejezni. Távozása hirtelen, váratlanul, de nem felkészületlenül érte 1998. április 17-én. Búcsúzik tőle szerető felesége, öt gyermeke, menyei, 12 unokája, a kiterjedt rokonság, négy ország testvérisége és az a megszámolhatatlanul sok ember, akiket szolgálata során elért. Emlékezzünk úgy rá, mint aki maga is így fejezte be megemlékezését nyugdíjba vonulása alkalmából: "Soli Deo Gloria - Egyedül Istené a dicsőség." _____Az_Oláh_család |
A SZERKESZTŐ ROVATA
Az Úr előre tudja dolgainkat. Mi csak utólag. Nincs ebben semmi különös, mindig is így volt és lesz ezután is. Mégis megdöbbent, amikor egy-egy apróságból rájövünk, hogy Ő ott volt, benne volt formálódó dolgainkban, semmi sem történt "véletlenül."
Vezércikkünket nem kegyeletből választottam. Oláh testvér írta a januári vezércikket, tehát a dolgok megszokott rendje szerint most még nem került volna rá a sor. Mégis így történt. Halála előtt két nappal fölhívtam telefonon. Azt mondta ő is keresett délelőtt. Miután elmondta, hogy ő miért keresett, én is elmondtam, hogy a májusi vezércikknek a könyvéből választottam egy írást. (Persze, ha addig jobbat nem találok - mondtam neki. Ő mindig értette, legtöbbször ő kezdeményezte a tréfát.) Megbeszéltük, hogy ha nem szól vissza még azon a héten, akkor változtatás nélkül közlöm a cikkét, úgy, ahogy a könyvében áll. Nem szólt vissza. Így tetszett hát a Szentléleknek és nékünk is, hogy ez a cikk legyen e hónapban az első oldalon. Akkor még nem tudtam, hogy miért nem sikerült a korábban ide szánt írás megszerzése. És persze azt sem tudtam, hogy újra egy fekete keretes kép is kerül majd a vezércikk mellé.
Az Úr még mást is tud előre. Bennünket is érintő, személyes és közösségi jellegű dolgainkat is. S van, amit megjelent előre. De megértjük-e jelzéseit? Legtöbbször csak utólag ismerjük fel keze vonását, néha nehezen elfogadható, ám mégis javunkat munkáló cselekedeteit.
Oláh testvér az Evangéliumi Hírnök Szerkesztőségi Bizottságának a tagja volt 1991. márciusától (az Evangéliumi Hírnök és az A Kürt egyesülésétől) kezdve. Ez a cím néha semmit sem jelent. Az ő részéről azonban mindig volt érdeklődés a lap iránt. Tanácsot adott, véleményt nyilvánított. Jó munkatárs volt. (Barátomnak nem mondhatom a korkülönbség miatt, hiszen apám barátja volt.) Ismeretségünk igazán akkor kezdődött, amikor 1982. októberében meghívtam a Torontói Gyülekezetbe, evangélizálni. Ez csak az első alkalom volt, melyet több hasonló követett. Én akkor még fiatal ember voltam, ő magyarországi és kanadai missziós tapasztalatokkal bőven rendelkező neves missziómunkás. Akkor kértem először arra, hogy írja le élményeit, egyedülálló élet tapasztalatait.
Tulajdonképpen szeretett írni. (Persze, legjobban beszélni szeretett és tudott.) Ihletett Írások című könyvét 1992. novemberében dedikálta nekem. Úgy tudom, azóta is írt. Remélem, nem vitte el magával azt a sok storyt, emléket, fölismerést, amivel megajándékozta őt az Úr szolgáló élete során. Ha maradtak íróasztalában még meg nem jelent írásai, szeretnénk mi is olvasni azokat.
Tartjuk a kapcsolatot - ez volt az utolsó mondata, amit a telefonba mondott. Szívesen tartanánk...
Lelkipásztorok nem csak jönnek hozzánk, mi is hazalátogatunk néha. Zeffer Béla testvér otthon járt az elmúlt hetekben, Novák József testvér a napokban érkezik vissza magyarországi útjáról, Cserepka János testvér és felesége pedig április végén utazik haza. Kérték, hogy imádkozzunk értük - tegyük is meg! Legyen áldás Cserepka testvérék útján, szolgálatán.
Keresse meg lapunkat az Interneten és mondjon véleményt róla. Ha nem kapok megfelelő "mennyiségű" észrevételt, lényegesen redukálni fogom az "elektronikus" lapunk méreteit. ____Herjeczki Géza
 |
Fehér temetés pünkösdkor Néhány hete kezembe került első Bibliám, amit még gyermekkoromban kaptam. Ahogy nézegettem a sok aláhúzott igéket, egy-egy élményt juttatott eszembe. A szívemet újból megragadta a Róma 6,4: "Eltemettetünk tehát vele együtt ... hogy mi is új életben járjunk." |
Visszaemlékezem életem első igazi pünkösdjére, amikor 22-en nyilvánosan megvallottuk, hogy meghaltunk a bűnnek és örömmel zengett az ének: "...mily boldogság, hogy a szívem már az Úr Jézusé!"
Az azóta eltelt időben az Úr megtartó hatalmában és vezetésében gyönyörködöm. Erre az alkalomra emlékezve most:
Hálaáldozatként Uram, hadd köszönjem meg:
Palm Bay-i beszámoló
Áprilisi lapunkban beszámoltam az Évközi Gyűlésünkről (1998. március 13-14). Ezúttal az azt követő vasárnap eseményeit mutatom be olvasóimnak.
Vártuk a vasárnapot, a találkozást a gyülekezettel. És várták ezt a helyi gyülekezet tagjai is. Ki vagyunk éhezve a magyar prédikációra, - mondta az egyik testvér. Ennyi magyar prédikátor egyszerre csak ilyenkor van nálunk. És a sok családtag, gyülekezeti képviselő.
Az idei vasárnapunk azonban más volt, mint a megszokott. Nem találtuk itt azt a két testvért, akiknek talán a legjobban szoktunk hiányozni. Molnár néni (Molnár Antalné) egy hónappal ezelőtt, Bíró Zoltán pedig közel három hónapja hagyta itt szeretteit, s ezt a gyülekezetet. Tavaly még együtt örültünk, énekeltünk velük.
S aztán nem jöhetett el velünk Dr. Haraszti Sándor testvér sem, - őt január közepén hívta haza az Úr. Nem csak a gyűlésekről, de az istentiszteletről is hiányzott. Tavaly ilyenkor ő prédikált a délelőtti istentiszteleten.
Reggel 9:15-kor egyszerre három helyen kezdődött a vasárnapi iskola. Az Otthon társalgójában az angolul értőknek, Kish Ernő testvér vezetésével - 16-an voltak. Az Otthon könyvtárában a katolikusoknak tartott misét egy az intézetbe rendszeresen bejáró pap - ők 14-en voltak. Az imaházban magyarul tartottuk a vasárnapi iskolát - mi 40-en voltunk. Vadász János testvér Márk 2. része és a 3. rész eleje alapján azt a kérdést tette fel nekünk, hogy vajon mi hogyan bírjuk a kritikát? Sokan hozzászóltak a témához.
10 órától közös istentiszteleten vett részt mind a 3 csoport és a később érkezettek. Megtelt az imaház, közel százan lehettünk. Az igét a helyi lelkipásztor, Rev. Barton A. Brown hirdette Lukács 23:26-43 alapján (természetesen angolul). Az Úr Jézus szenvedés történetéhez kapcsolódtak a közös énekek és a két karénekszám is, melyet Kish Ernő testvér vezetett (Az Úr az én őrzőm, Feltámadt Hős).
Az istentisztelet után az Otthon "asztalt terített nékünk," amiről az előző számban néhány képet is láthattunk. Délután alkalom nyílt arra is, hogy néhány régi ismerőst meglátogassunk.
Az este 6-kor kezdődő magyar istentiszteletre már nem tudott mindenki ott maradni. De így is össze jöttünk 42-en. Különféle szolgálatokat hallgattunk. Az énekkaron kívül szolgált az alkalmi férfikar és egy énekes trió. Még fúvós zenét is hallhattunk - Plyler Eszter testvérnő kísérte Kish Ernőt és Szabó Istvánt. Fűr Béla elmondta az előző napokban írt versét, melyet ezen az oldalon olvashatunk is.
Az igét Dan László torontói lelkipásztor hirdette a Csel 3:1-8 alapján. Szolgálatát ezzel a rövid verssel fejezte be:
Az esti alkalmat Rev. Brown testvér 149. Zsoltár alapján tartott elmélkedése zárta.
Amikor e sorokat írom, Oláh Lajos testvér, szövetségünk elnöke már nincs közöttünk. Emlékezzünk rá az egyik utolsó róla készített fényképemmel (hajón). Ilyen volt. Vidám, természetes, szókimondó, jövőbe tekintő. Legközelebbi Évközi Gyűlésünkön már ő sem lesz velünk. Remélem azonban, hogy a többiekkel még jövőre is találkozhatunk a floridai Palm Bayben. ____Herjeczki Géza
GYÜLEKEZETI HÍREK
Amikor visszagondolok az elmúlt időszakra és elém peregnek az átélt események, szívem megtelik hálával Isten iránt és vágy tölti el, hogy továbbra is csak Vele éljek és szolgáljak. Immár tíz hónapja annak, hogy a torontói gyülekezetben szolgálhatom az Urat feleségemmel és 2 gyermekemmel együtt. Szeretném az olvasókkal is megosztani azokat az élményeket, amelyeket a torontói testvérekkel közösen élhettünk át.
1997. június 25-e kanadai életút-kezdetünk napja, ezen a napon érkeztünk meg. Felemelő érzés volt a repülőtéren találkozni a gyülekezettel. A beilleszkedésre nem sok idő jutott, hiszen néhány napon belül már a tábori konferencián kellett helyt állni. Ezen az alkalmon volt az első lehetőségünk találkozni az Amerikában élő testvérekkel.
Sokáig emlékezetes marad az őszi ifjúsági konferencia és a lelkipásztor beiktatás. Az ott elhangzott igei buzdítások azóta is sok erőt jelentenek: "Csak légy bátor és igen erős" (Józsué 1:7).
Az őszi hálaadó Istentiszteletünkön a gyülekezet egykori lelkipásztora Cserepka János testvér hirdette az Igét. Az adventi időszakban Isten kegyelméből sok örömben volt részünk. A szolgálatokat megosztottuk, és így volt idősek, fiatalok adventje, és az utolsó vasárnapon zenés adventi istentiszteletet tartottunk. Ezen az alkalmon különleges vendégei voltak gyülekezetünknek Menczel Gábor és felesége, a Magyar Köztársaság torontói főkonzula. Mind a főkonzul úr, mind kedves felsége meleg szavakkal köszöntötte a gyülekezetet és ajánlotta fel segítségét. A karácsonyi alkalmon különösen jó volt átélni a közös ebédkor megnyilvánuló szeretetközösséget, amely oly bensőségessé tette az ünnepet.
Az újévet új elhatározásokkal és nagy tervekkel kezdtük el, és ehhez kértük Isten áldását. Január első hetében imahetet tarthattunk, amikor minden este más-más családnál jöttünk össze és igei alapként a boldogmondásokat vettük sorba.
A tél folyamán két csendes hétvégét is eltölthettünk északon. Az első alkalommal a fiatal házasok közül néhány családdal, a másodikon pedig gyülekezetünk fiataljaival, mintegy húszan gyakorolhattuk a közösségépítést.
A Torontói gyülekezet egy tavasz eleji istentisztelet után
Március elsején különleges alkalom volt a gyülekezetünkben, gyermekbemutatási ünnepre gyülekeztünk össze. Valóban ünnep ez, hiszen mindig megható átélni Isten ajándékozó szeretetét, amely megnyilvánul a gyermekáldásban. Ez alkalommal hozták el szülei Katona Dánielt a közösségbe először, kérve életére Isten áldását.
Nagypénteki és húsvéti alkalmaink sokáig emlékezetesek maradnak, hiszen csodálatos módon tapasztalhattuk meg Isten szeretetét. Jó volt átélni, hogy Isten minden gyarlóságunk ellenére mennyire szeret bennünket.
A múlt áldásait látva, a jelen feladatát végezve mi is a jövő felé nézünk. A jövő áldott alkalmakat tartogat. Pünkösd napján bemerítést tartunk, amin hitünk és reménységünk szerint az angyalsereggel együtt ünnepelhetünk. A bemerítés pontos programját elküldjük a gyülekezeteknek.
Már most lázas készülődés folyik a nyári közgyűlésre és a konferenciára. Ha az Úr engedi, rögtön a konferencia után szeretnénk egy hetet eltölteni a fiatalokkal szeretett táborunkban.
A múltért való hálaadásban és a jövőért való könyörgésben együttes testvéri szívvel legyünk állhatatosak! ____Őrálló
Hálásak vagyunk az Úrnak azért a csodálatos kettős ünnepségért, amelyet ünnepelhettünk a clevelandi Bethánia Baptista Gyülekezetben. A februári hónap utolsó és a márciusi hónap első napján, egy napsütéses, meleg hétvégén történt mindez. Tömören így fogalmazhatnánk: ünnepéllyel kezdtük, ünnepéllyel végeztük.
Szombaton (február 28) nagyon áldásos és persze ritka, esemény-számba menő orgonaavatási ünnepélyünk volt. Imaház építésünk-szépítésünk koronájaként kaptuk meg ezt az ajándékot a Zeke házaspártól, akiket maga az Úr indított arra, hogy megvegyék gyülekezetünk részére ezt a nagyon hasznos ajándékot, a régi elnyűtt, elkopott billentyűs, megfáradt hangú orgona helyébe. Nagyon köszönjük először is az Úrnak, utána pedig Joli néninek és Zoli bácsinak! Nem is kell mondanom, hogy az új orgona ára is, meg a hangja is csodálatos. Vetekedik az elmúlt századok templomaiban megszólaló sípos orgonák csodálatos búgású hangjával, s persze azonkívül megszólaltatható vele a mai modern zene mindenféle hangja is.
Több gyülekezetből érkeztek vendégeink erre az alkalomra, közelről és távolról egyaránt. Velünk együtt adtak hálát Istennek a chicagói, detroiti, torontói és a kicheneri testvérek. Többen megszólaltatták az új orgona sípjait - vendégek és a mieink egyaránt, azzal az orgonaművésszel együtt, akitől az orgonát vásároltuk. Az előadók között több nemzedék képviseltette magát, a legfiatalabbtól a legidősebb generációig. Mindvégig éreztük az Úr különlegesen gazdag áldását, amellyel megajándékozta az ünneplő gyülekezetet.
Másnap folytatódott az ünneplés, ugyanis ezen a napon bemerítési istentiszteletet tartottunk. Két lélek kérte a bemerítését, az egyik Lakatos Erika, aki a mi gyülekezetünk tagja lett, a másik egy román fiatalasszony, aki a román baptista gyülekezetnek lett a tagja.
Zeffer Béla lelkipásztor testvér az Apostolok Cselekedetei 2:38-39 versek alapján hangsúlyozta a bemerítés fontosságát, majd az üdvösség útjának négy fontos állomásáról beszélt, amelyek elengedhetetlenek azoknak az életében, akik Krisztust akarják követni és szolgálni. Ezek az állomások: megtérés, bűnbocsánat, újjászületés és Krisztus követése.
Az igehirdetés után a bemerítés aktusa következett, majd utána kézrátétellel imádkoztak az újonnan bemerítettekért.
Szolgált az énekkar, a clevelandi és a detroiti énekegyüttes, ezek mellett szólóének, duett, szavalatok tették még kiemelkedőbbé az ünnepi hangulatot.
A délelőtti istentisztelet az úrvacsorával zárult, melyen Dr. Herjeczki Géza, a detroiti gyülekezet lelkipásztora János 6:47-51 versek alapján szólt az úrvacsora fontosságáról, bemutatva Jézus Krisztust, mint élő kenyeret, a lélek táplálékát.
Ezekután közös ebéden vettünk részt. Ebéd után a délutáni istentisztelet keretében a szolgálatok mellett, amelyet Juhász Tibor tv. és Herjeczki Géza tv. vezetett, újból felhangzottak az Istent dicsőítő szebbnél szebb énekek a detroiti együttes, a clevelandi énekkar és a kicheneri leányok részéről, melyek közben bizonyságtevések és szavalatok hangzottak el a mi Istenünk dicsőségére.
Nagyon jó volt együtt lenni, együtt ünnepelni, együtt örülni az Úrban ezen a két napon. Adja az Úr, hogy még sok ilyen áldásokban gazdag együttlétünk legyen! ____Veress_Sándor
Életútunkon elérkezünk egy olyan ponthoz, ahol Isten megállást parancsol és felteszi a kérdést: "Mondd, miért kergetsz engem? Nem veszed észre, hogy rossz irányba haladsz? Nem láttad az útjelző táblákat? Azt gondolod, életed a helyes mederben folyik? ÁLLJ MEG, ne menj tovább, míg választ nem adsz, míg nem döntesz, milyen irányba akarod folytatni utadat!"
Ez év március 22-én ilyen megállításnak voltunk tanúi New Yorkban. Két fehérruhás személy tett bizonyságot erről a gyülekezet előtt: Dénes Tibor és Gáncsos Huba. Mindkettőjüket megszólította Isten, döntéshez, megtéréshez vezette őket minden bűnt megbocsátó és eltörlő szeretetével.
Megtérésüket a meghatódott gyülekezet előtt teljes nyíltsággal, mennyei örömtől áthatva mondták el. Hadd álljon itt dióhéjban bizonyságtételük.
Tibor 1997. augusztusában kórházba került. Két műtét után történt meg a csoda. Hosszú évek vajúdása után végre eljutott a felismeréshez: tartozik Istennek. Gondolatban szülei szólították meg ezt mondva: "Tibi, mi Isten kezébe helyeztünk téged kisgyermekként. Hová tűntél el onnan?" Eszébe jutott az Ézsaiás 49:16 is: "Ímé az én markaimba metszettelek fel téged..." Ekkor döbbent rá: "Én eltekeregtem onnan! Vissza kell jönnöm Tehozzád, mint tékozló fiú, Jóatyám!" Ezt meg is tette, s elhatározta, hogy Isten iránti tarozását is igyekszik leróni élete hátralevő, kegyelmi időszakában. Az Ő szeretete és kegyelme volt ugyanis az, ami a megtérés vágyát életben tartotta benne a vajúdás éveiben és gondoskodott róla, s családjáról. Mikor megtérését közölte velem, egymás nyakába borulva hullattunk örömkönnyeket. Áldott emlékű édesapánk, Dénes Ferenc életigéje jutott eszünkbe: "És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége." (Ézs 54:13)
Huba is hívő szülők és nagyszülők utóda. Mint a Gáncsos család második fiúgyermeke, már zsenge korától sokat tanult a bibliai igazságokról úgy a gyülekezetben, mint a családi körben. Testvérbátyja már elfogadta az Úr Jézust, s most sorrendben Huba következett, hogy döntéshez jusson. Ez már kezdett terhessé válni számára, s a biztatás, bátorítás ellenére úgy tűnt,
még nem érett oda lelkileg, hogy dönthessen. A múlt esztendő novemberében azonban Isten őt is megállította: az 1 János 1:6-7 versei megdöbbentették és kétségbe ejtették, mert felismerte, hogy bűnös. Másnap reggel édesanyjának elmondta vajúdását, s azt, hogy nem látja, hogyan mehet így
tovább. A választ erre az Ézsaiás 43:18-19-ben találták meg: "Ne emlékezzetek a régiekről, s az előbbiekről ne gondolkodjatok! Íme, újat cselekszem: most készül, avagy nem tudjátok még? Igen a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket." Ilyen megnyugtatást csak Isten
igéje nyújthatott a zaklatott fiatal léleknek. Ekkor érkezett a fordulóponthoz Huba élete: megtört a jég, új ember kelt fel térdeiről, s ezt szülei s a gyülekezet is tanúsíthatja.
Az ünnepi Istentisztelet alapigéjének szerecsen komornyikjához hasonló módon Tibor és Huba feltették a kérdést: "Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem?" Ekkor "megállították a szekeret." Hitükről vallomást téve "leszállának a vízbe" és lelkipásztorunk, Kulcsár Sándor testvér bemerítette őket. Majd mindkettő "tovább méne az ő útján örömmel." Ily módon közösségünk két értékes, tettre kész tagot nyert, akik bizonyságtételük szerint egész életükben az Urat akarják szolgálni. Isten ismét bizonyított: előtte nincs korhatár. Időst és ifjat, középkorút és gyermeket egyformán szeret és hív a megtérésre. A két fehérruhás testvérré vált a bemerítés által a köztük levő négy évtizednyi korkülönbség ellenére.
Kedves olvasó, megállított-e már téged is Isten, mint Tibort és Hubát? Ha még nem, itt van az ideje, hogy megállj, lecsendesedj s keresd az Ő akaratát. Ha már megállított és te is dönteni tudtál, járd a hitélet útját az Ő neve dicsőségére, és jer örvendezz velünk s a mennyel együtt, mert: "Öröm van a mennyben egy bűnös felett, ha megtérve hazaérkezett!" ____Dénes_Endre
Az Úr Jézus címben idézett örökérvényű szavai visszhangoztak szívünkben az izraeli-egyiptomi kirándulás alatt. Amikor elindultunk, a csoport vezetője fölhívta figyelmünket arra, hogy amikor a történelmi helyeken járunk, a látható dolgok mögött lássuk meg Jézust és azt, amit értünk tett. Kellemes, de hosszú repülőút után télből tavaszba érkeztünk - körülöttünk minden zöld volt és csodálatosan sütött a nap. Találkoztunk a másik csoporttal, buszra szálltunk, s megkezdtük a régen várt zarándok-utat. Az első megálló Caesarea volt, a Földközi tenger partján. Amit eddig csak a történelemkönyvekből, vagy hallásból tudtunk, itt megcsodálhattuk: az ókori Római Birodalom építészeti remekműveit. Legalábbis azt, amit az ásatások feltártak, de így is lenyűgöző volt: az amfiteátrum, a kikötő, Heródes palotája, a vízvezeték és a legújabban feltárt nagy méretű hypodrom. Az Úr Jézus idejében innen irányította Pontius Pilátus a Judea-i provinciát. Az első szálláshelyünk Tibériásban volt, innen indultunk másnap útnak az Úr Jézus nyomdokait követve. A Galileai tenger partjára épült ez a város és a mi utunk is a tengerhez vezetett először. Felelevenítettük az itt történt eseményeket és izgalommal indultunk neki a hajóútnak. Nem próbáltam ki a "tengeren járást," habár többen is biztattak erre, ellenben csodálatos élmény volt az ima óra. Úgy éreztem én is magam, mint az a bizonyos tanítvány: "Uram, tarts meg engem" - mert sokszor a próba, a vihar, s kisértések annyira körülvesznek, hogy már-már elsüllyedek; de köszönöm, hogy most itt átélhetem, megérthetem újból, hogy Isten Fia vagy és hogy engem igazán szeretsz, mert kinyújtottad értem átszegzett kezed. Nem kisebb élmény volt a Boldogmondások Hegye, ami ezután következett. Elolvastuk közösen a "boldog mondásokat" és megcsodáltuk a nagyszerű kilátást. Sajnos az egyik testvérünkkel történt esemény sokáig hatása alatt tartotta csoportunkat, de lelkileg, úgy érzem, közelebb hozott egymáshoz. Aztán sorba következtek: Kapernaum (itt a Dávid csillagát tisztáztuk), Tabgha (a 2 hal és az 5 kenyér csodájának helye), majd a Jordán folyó következett. Itt a velünk lévő angol testvérek keresztséget tartottak, amin mi is örömmel vettünk részt, átélve azt a pillanatot, amikor az Úr Jézust bemerítette Keresztelő János. E hely mellett egy csodálatos pálmafa liget van és látva a nyílegyenes pálmafa sorokat, az a vágy született meg bennem, hogy bárcsak én és mi így fel tudnánk sorakozni a Megváltó után és "nem lógna ki senki sem" a sorból. Másnap újból élménydús napunk volt: Kána, Názáret, Megiddo-Armageddon (több mint 3000 éves történelem nyomai találhatók meg itt - építkezések Salamon, Jeroboám és Akháb idejéből), majd a Megdicsőülés hegyével, a Tábor heggyel zártuk a napot. A következő reggel már útban voltunk Jeruzsálem felé. A Jordán folyó mentén haladt az út, újból láthattuk a múltat és a jelent. A múltat: a Jordánon való átkelés feltételezhető helyét, az Ígéret Földjét, Jerikót, csodálatos pálmáival (lelki szemeinkkel a falait is elképzeltük), a vendégfogadó helyét, ahova az irgalmas samaritánus a félholt felebarátját bevitte, az Olajfák hegye lejtőjét, ahol Jézus sírt Jeruzsálem felett; és az 1966-67-es arab-izráeli háború nyomait. A jelent: a virágzó földművelést, a valóban "tejjel és mézzel folyó földet," a jerikói bazárt, púpos teve lovaglást, a beduinok sátrait és állatcsordáit és a csodálatos jeruzsálemi panorámát. Ennyi minden után jó volt lecsendesedve újból átélni a Koponya hegyi eseményeket, meglátni a szenvedés helyét, a sziklasírban egy pillanatra megihletődni, lelkünkben hallani az angyal szavait: "Nincsen itt ... FELTÁMADOTT!" majd könnyes szemmel úrvacsorához járulni és újból boldogan felnézni Jézusra, megfogni átszegzett kezét és halkan vallomást tenni Néki: "Uram, szeretlek Téged!" Az Óváros bazár utcáin át eljutottunk a sirató falhoz és ennek is a belső pitvarába. Itt láthattunk igazi, hithű, áhítatosan imádkozó zsidókat. Az egyik rabbi szerencse gyertyát próbált eladni többeknek, nekem is. Miután többször kifejtettem neki, hogy nekem elég Jézus Krisztus, Ő az én "szerencsém," végre, sűrű fejcsóválgatás között magamra hagyott. A Gecsemáné kertben megcsodáltuk a szenvedések passzív résztvevőit: a 2000 éves olajfákat, majd a Church of all Nations nevű templomban a magyarok hozzájárulását kerestük. Az est beállta előtt még eljutottunk Betlehembe, ahol a születési hely fölé épített ortodox templomot néztük meg. Másnap már útban voltunk Egyiptom felé. Kis kerülővel, - mert a Gázai övezeten nem engedték, hogy áthaladjon a buszunk - megérkeztünk a szeges-drótkerítéses határsávhoz. Egyiptomban még a levegő is más volt, mint addig. Amerre a szem látott, pusztaság, homok. Átvágtunk a Sínai félsziget északi részén. Elszörnyülködtünk a látványon, hogy az izraeliták ebben a sivatagban bolyongtak 40 éven át. Előttünk és mögöttünk a biztonságunkra kirendelt katonaság és rendőrség haladt. Mire Kairóba értünk, elfelejtettük a határátlépői kellemetlenségeket. Mintha egy hangyabolyba léptünk volna, akkora lett hirtelen a nyüzsgés. A busz ablakából a közlekedés teljesen zűrzavarosnak tűnt (lámpa nincs, ahol van, nem veszik figyelembe), mindenfelé por és szemét. De végül is egy nagyon tiszta és szép szállodába érkeztünk meg. Esteledett. Az idegenvezető elmondta, hogy a szent ünnepi tilalom lejárt (5 órakor) és most megy mindenki "reggelizni." Másnap megcsodáltuk az ókori egyiptomi kultúra gyöngyszemeit: Memphisben, Sakkaraban, Gizaban (a 3 piramis és a híres Sfinx). Egy parfüm üzemben és a Papirus Institute-ben pedig az egyiptomi ritkaságokkal ismerkedtünk meg. Másnap izgalmas nap elé néztünk, mert megígérte az idegenvezetőnk, hogy az Izraeliták egyiptomi jelenlétének emlékeit is megláthatjuk. Az Egyiptomi Múzeumban megnéztük a különböző fáraók, pogány istenségek és a híres Tutankhamen fáraó sírleletét. Ismételt kérésünkre egy eredeti kőoszlopon szöveg maradványt láttunk, amelyben említés van a zsidó népről. Tapasztaltuk, hogy nagyon kényes téma a zsidókról beszélni, vagy a 10 csapásról, Mózesről, a kivonulásról, a Vörös tengeri eseményekről. Megnéztük a híres Alabástrom Mecsetet, majd azt a barlang-szerű búvóhelyet, ahol állítólag Mária, József és az Úr Jézus tartózkodtak. A Kairói bazár zárta a napot, ahol - nagy zűrzavarban, a nagy szegénység és ugyancsak nagy gazdagság furcsa keverékében - mindenki mindent árult. Még az este, sok élménnyel és emléktárggyal megnehezedett csomaggal vissza indultunk a télbe, New Yorkba, Chicagóba, Detroitba, Torontóba - ki honnan jött. A repülőtéren, majd a repülőben is többször eszünkbe jutott a János 1,11-12: "Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadták be őt. Valakik pedig befogadták őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek." ____Demeter_András |
Különösen izgalmas volt az utolsó éjjel a hajón. Messziről halvány fényeket láttunk megcsillanni. Ott az már a part, Kanada partja, reggelre ott leszünk. Már senki sem tudott aludni, mindenki nyugtalan volt, figyeltünk az éjszakába. Megyünk egy új világ felé, nemsoká ott leszünk.
Szürkült, reggel lett, a hajó megállt. Itt vagyunk egy ismeretlen nagy ország szélén. Kiszállás. A hatalmas óceán mögöttünk maradt. Búcsút intettünk a szép nagy hajónak, és megindultunk a vasútállomás felé, immár két jól megrakott bőrönddel, holott csak egy szál ruhában indultam el. A gondosság, az élelmesség és a minket felkaroló szerető szívek jóvoltából "nevetve néztem a holnap felé..."
Robogott a vonat Halifaxtól Torontóig. Hallásból tudtam, hogy Torontóban van magyar baptista gyülekezet. Boldogság töltötte el szívemet, milyen jó ismét testvérek között lenni. Nagyon hiányzott már a közösségi élet. - A vonat megállt. Torontóban vagyunk. Rohantam a vezetőséghez, hangsúlyoztam, hogy én itt szeretnék kiszállni, letelepedni, mert itt sok ismerősöm van. Nem lehet, jött a rideg válasz, ha nincs rokona, akkor nem lehet!
A vonat megindult velünk újból a nagy ismeretlenség felé. Mikor tudok már megnyugodni? Milyen sok izgalom vesz körül! Vajon találok-e lelki testvéreket, magyarokat egy másik városban? Gondolkodtam és eszembe jutott egy kis falimondat: "Uram, segíts, hogy elfogadjam békében azt, amit nem tudok megváltoztatni. Adj bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok és bölcsességet, hogy tudjam a kettő között a különbséget."
A vonat ablakból újból havas fenyők pompája díszlett felém. Rájuk csodálkoztam, milyen szépek, fenségesek. "Uram, a nagy világ dicséri szent nevedet, hálaéneket zeng minden tenéked" - én is. Köszönöm látó szemeimet, érző szívemet, magasztallak szüntelen, teljesen reád bízom magam, fogd meg a kezemet, teljesen egyedül vagyok most a nagy világon, vezess, irányíts engem!
"Dávid megerősítette magát az Úrban..." Ezt tettem én is. Segíts Uram, hogy szilárdan megállhassak az új környezetben, új emberek között. Ne ingathasson meg semmi, hadd lehessek olyan szilárd, mint ezek a nagy fenyőfák itt az úton, zöldelljek, viruljak, mint a víz mellé ültetett fa. Az Úr hallotta kiáltásomat és cselekedett.
Winnipegen, ahol kiszállítottak minket, már várt egy kedves német baptista lelkipásztor, aki gondoskodott szállásunkról és segített munkát találni. Vasárnap gyülekezetében kedvesen fogadtak, többen vendégül hívtak. Kezdtem magamat otthon érezni ebben a nagy városban. Milyen csodás a testvéri szeretet. Legyünk akármilyen nemzethez tartozók, mi testvérek vagyunk az Úr Jézus által. "Nincs Krisztusban kelet, nyugat és nincsen észak, dél..." Rájöttem később, hogy nem is vagyok egyedül ebben a nagy idegen városban. Mikor a német baptista gyülekezetben üdvözöltek és felállítottak, velem együtt egy idősebb házaspár is felállt, - akkor tudtam meg, hogy mi egy vonaton utaztunk és minket ide irányítottak. Üdvözöltük egymást és azontúl mindig együtt jártunk. "A jóbarát testvérül születik a nyomorúság idejére." Összetartottunk. Együtt jártunk a német, az angol baptista gyülekezetbe. Ha nem is tudtuk a nyelvet, de az énekek ismerősök voltak, és mi énekeltünk halkan, magyarul.
Az Úr gondot visel... Nemsokára felfedeztünk egy kedves kis református magyar gyülekezetet is, ahol nagyon otthon éreztük magunkat. Ez egy hívő református gyülekezet volt és MAGYAR! Itt minden szót értettünk és élveztük a testvéri közösséget, - hétköznap estéken is, mert a református lelkész megnyitotta otthonát a magyar menekültek részére, ahol boldogan időztünk együtt. Minden alkalomra szép apró pogácsát sütöttem, aminek mindenki örült, hazai íz volt. "Fű, fa, virág megújul, mikor reá harmat hull, így üdít fel engemet a testvéri szeretet." Milyen jó volt elbeszélgetni, érezni az együvé tartozást, a sorsközösséget. Kis magyar sziget volt ez a népek tengerében. Ez a lelkész gyakorolta ezt az igét: "A vendégszeretetről el ne feledkezzetek..." Teltek, múltak a hetek, hónapok és a lelkünk mélyén felfakadt a vágy, gyerünk vissza Torontóba, az a mi helyünk, mert ott van egy magyar baptista gyülekezet! Elhatároztuk, hogy visszamegyünk, elindultunk és a nagy hosszú vonat egyszercsak magállt Torontóban.
Másik nagy város, ismeretlen új hely. Hamarosan megtaláltuk helyünket. Milyen jó volt belépni az imaházba, kedves mosolyok, ölelő karok fogadtak. Magyar baptista imaház! Ilyen csak egy van egész Kanadában. Nagyon kiváltságosoknak éreztük magunkat, hogy megtaláltuk végre és most már ide tartozhatunk. Köszönöm Uram, hogy helyünkre kerülhettünk! Itt maradunk, mostmár nem vándorolunk tovább.
"Örvendtem, mikor mondták nekem, menjünk fel az Úrnak szent házába..." Minden vasárnap reggel megszólalt lelkemben a kis örömharang. Ez a hely az én Atyám háza, "ahol nagy sereg énekel, zenél, örül, vigad. Oly drága, igaz, tiszta ez az öröm, mely sehol nincs másutt, csak belül e körön. Ő jár ma is nálunk, a gyertyatartók közt. Áldott örömöt hoz, békét hint lelkünkbe, meggyújtja szívünket, betölti meleggel kicsiny életünket."
Megismerkedtünk a testvérekkel. Sokat beszéltek nehézségeikről, küzdelmeikről. Tudtuk, hogy ránk is ez vár, mert nem olyan fényes az élet itt sem, mint ahogy egyesek a távolból elképzelik. Nincs kolbászból a kerítés, a háztetők sem mézeskalácsból készültek, kemény munka vár ránk, nem könnyű új életet kezdeni itt sem.
Évek során sok küzdelmen mentünk át, de minden nehézséget beragyogott a gyülekezet fénye, a vasárnapok hangulata, az az öröm, hogy van hová tartoznunk. Van ahol testvérekkel együtt örvendezhetünk az Úrban. "Testvér a testvérrel örömre talál, erős a szeretet, akár a halál." "Áldom az Urat mindenkor, dicsérete mindig ajkamon van!"
"Az Úrnak jóságát éneklem, amíg vagyok."
a
lap elejéreEvangéliumi Hírnök Internet ©1998
This Site Best Viewed with Microsot Internet Explorer 3